|
Nosztalgia - Jetix2013.07.24. 23:41, Celeste
Miután a Walt Disney Company felvásárolta a népszerű Fox Kids nevezetű csatornát, 2004-ben beolvasztotta a Jetixbe, így kaptunk egy külsőleg megújult adót a régi megszokott kedvencekkel, illetve néhány újabb sorozattal, mesével. Ebben a részben az egykori Jetix sorozataiból fogok kiválogatni néhány régi kedvencemet.
Andy, a vagány: Talán ezt mondanám a legjobbnak az összes Jetixes rajzfilm közül, a főszereplőt gyakorlatilag nem lehet nem szeretni. A vicces oldala mellett ott van még a Lorival folytatott flörtölésük, ami még emberszerűbbé teszi a figurát. MEGNÉZEM
Rube, a csodabogár: Egy másik kedvenc, amire sajnos már nem igen emlékszem. A főszereplő egy szerencsétlen kis bogár, aki mindig jót akar tenni és segíteni másoknak, míg a testvére ugyan jólelkű, de pénzéhes. MEGNÉZEM
Született kémek: A vásárlásmániás Clover, a sportos Alex és a jó tanuló Sam. Ez az első pár dolog, ami eszembe jut kedvenc kémlányaimról. Az örök kedvenc mindig is Clover marad, akivel azonosultam is az évek során. MEGNÉZEM
Tutenstein: Sosem volt a kedvencem, de nézhető volt a maga módján. Sajnos engem sosem tudott megfogni az egyiptomi hitvilág, de a macska az jópofa volt belőle. MEGNÉZEM
Sámán király: Ha valaki ezt nem látta, akkor nagyon gyorsan pótolja be, mert ez a mese valami hihetetlen. Még a bátyámmal néztem mindig és ez az a tipikus sorozat, ami nem csak fiúknak szól. A kedvenc szereplőm természetesen Anna volt, ha valaki nézte, akkor tudja miért. MEGNÉZEM
Nosztalgia - Fox Kids2013.07.24. 21:40, Celeste
Egy rövidebb cikksorozat keretein belül most belevágok gyerekkorom kedvenc rajzfilmjeinek felelevenítésébe. Az egykori Fox Kids nevezetű csatornával kezdem, amiben visszaemlékezek kedvenc meséimre, sorozataimra. A csatornát még óvodás koromban ismertem meg, gyakorlatilag ezeken a meséken nőttem fel. Lássuk őket!
Kölykök a 402-es tanteremből: Szerintem ez az a sorozat, amit mindenki nézett és mindenki szeretett, így ezt nem kell bővebben kifejtenem. Zseniális volt az egész, a karakterek és a sztori is. Akár még most is meg tudnám nézni. MEGNÉZEM
Jack, a kalóz: Szintén egy kihagyhatatlan eleme a Fox Kids-nek, hiszen ki ne követte volna Jack és Büdi kalandjait. Eleinte nem szerettem annyira, később Büdi karaktere magával ragadott. MEGNÉZEM
3 jóbarát és Jerry: A világ legnagyobb baromsága volt ez a mese, mégis állandóan néztem. Nem tudom mi fogott meg benne, az se tudom, hogy tudott valaki kitalálni egy ilyen marhaságot, de nagyon jól tette, hogy megalkotta. MEGNÉZEM
Wunschpunsch, a varázskoktél: Ez a tipikus „csak gyerekeknek” mese, régen imádtam, de mostmár képtelen lennék megnézni, akárcsak egy részt is, mert annyira vontatott. De a szép emlékek miatt ez is kikerül. MEGNÉZEM
Nyekk, a macska: A cuki lila cica, aki mindenkinek csak segíteni akar, mégis mindig pórul jár. Egyedül ennyi maradt meg bennem a rajzfilmmel kapcsolatban, illetve még a karakterek. MEGNÉZEM
Oggy és a svábbogarak: Ha jól emlékszem két hosszabb terjedelmű mese között adták le Oggy kalandjait a gonosz kis svábbogarakkal. Mindig sajnáltam a macskát, hogy nem tudja elkapni őket, de azért aranyos volt. MEGNÉZEM
Heathcliff: Régen ezt is nagyon szerettem, viszont most nemrég láttam egy részt az M2-n és nézhetetlennek találtam, lehet ebből is kinőttem. MEGNÉZEM
Louie élete: A legjobb mese a világon, mind a felnőtteknek, mind a gyerekeknek szórakoztató volt Louie és a családja karakterei. Szerintem nem kell megemlítenem, hogy az egyik kedvencem volt Louie apja, Andy Anderson figurája. MEGNÉZEM
Kém kutyák: A szokásos kutya vs. macska páros, ahol, mint általában a kutyák alakítják a jókat, míg a macskák a gonoszak táborát erősítik. Sajnos nem sokra emlékszem belőle. MEGNÉZEM
Jim Button: A karakter és a zene még megvan, de semmi másra nem emlékszem belőle, még a sztorira sem. Nagyon durva, hogy ennyi idő alatt, mennyit lehet felejteni. MEGNÉZEM
I'll always remember you SecretDream2013.07.24. 21:18, Celeste
Sosem gondoltam volna, hogy ismét itt kötök ki, hiszen 2010-ben végleg hátrahagytam a GPs korszakomat és elköltöztem egy az okhost.eu által kapott oldalra, ahonnan a tárhellyel való hosszas szenvedés után belecsöppentem a Fanfusion világába. A SecretDream volt az első olyan igazi oldalam, amire tényleg sokáig fogok emlékezni, rengeteg grafika és leírás található rajta a mai napig, de belefáradtam a portálépítés témájába, így mostmár inkább blogolok.
Hogy miért is tértem vissza ide, ahonnan indultam? A válasz egyszerű, ismét vágyni kezdtem a Gps világba, bár az is nagyban hozzájárult a döntésemhez, hogy az okhost ismét szarakodni kezdett, így már egy egyszerű dizi csere is napokig tartott, a SecretDreamen pedig nem akartam blogot létrehozni, mert sajnáltam volna a tartalmat letörölni, amivel annyit foglalakoztam. A Fanfusion pedig nem volt hajlandó olyan oldalt adni, ami működni képes, illetve az MJ-t sem volt hajlandó megjavítani. Végülis így kötöttem ki itt ismét, de remélem itt is megtalálom a helyem és képes leszek kitartóan blogolni, cikkeket hozni nektek.
Jó újra itt lenni!
| |
|
|
Üdvözlő szöveg |
Üdvözöllek az oldalamon kedves idegen, te most épp Celeste világában jársz, ami voltaképp egy blog, bár rengeteg dolog megtalálható itt, legyen szó cikkekről vagy épp a szerény véleményemről különböző témákban. És, hogy én ki is vagyok?
A nevem Celeste, egy 15 éves átlagos barna hajú lány vagyok. Szeretek fotózni, weboldalt szerkeszteni és az állataimmal foglalkozni. Ha szeretnél jobban megismerni, akkor olvasásra fel!
|
|
Pletykaparti |
A cset szabályai a szokásosak, kérlek ne hírdess, ne írj mások nevében és ha lehet, kerüld a helytelen szóhasználatot, mert én sem állok neki csillogtatni a rosszabbik részét a szókincsemnek, ha bárminemű problémám van.
|
|
Szavazás |
Mivel mostanában egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy minek örülnétek, így elkészítettem ezt a szavazót. Ha van egy kis időd kérlek szavazz. Előre is köszönöm!
|
Elite részleg |
Hogy egy kicsit folytassam a régi Gportálos nosztalgiázást, ezért most van csere lehetőség is az oldalon. Jelentkezni a csetben tudsz, de kérlek ne legyen sértődés a vége, ha nem fogadom el.
Jelenleg: 6/10
|
|
Oldal információk |
Ebben a modulban találod az oldal néhány fontosabb információját ömlesztve, ahogy éppen eszembe jutott. A lap kategóriája blog, de emellett több cikk és iromány is megtalálható lesz az oldalon. És a továbbiak...
|
|
|
|
|