|
4 napos kiruccanás2013.08.16. 16:34, Celeste
Ma este ismét elutazunk, ezúttal 4 napra, de lesz nálam laptop, szóval a film kihívással biztosan jelenkezni fogok. E mellett még megpróbálok majd blogolni és képeket is hozni, de ezt nem garantálom a lassú internetkapcsolat miatt.
Ezt most csak egy gyors bejegyzés volt, rohanok is vissza pakolni. Legyetek jók!
Film kihívás - 4. nap2013.08.16. 13:43, Celeste
Egy film ami mindig megnevettet
Eredeti cím: Grown Ups
Rendező: Dennis Dugan
Kategória: amerikai vígjáték
Megjelenés éve: 2010
Előzetes: kattins
Ezen is sokat gondolkodtam, nem szoktam gyakran vígjátékokat nézni, sőt hangosan nevetni sem rajta, maximum elmosolyodni. Végül a Nagyfiúk mellett döntöttem, körülbelül fél éve láttam először, azóta többször is megnéztem. Láttam a második részét is, bár az közel sem tetszett annyira, mint az első.
"Harminc évvel a középiskola befejezése után újra találkozik egymással az öt egykori középiskolai jó barát. Szomorú aktualitása a dolognak, hogy meghalt a kosárlabdaedzőjük, akivel megnyerték a bajnokságot. Ha már a temetésére végre összejött a csapat, kihasználják az alkalmat, és együtt töltik a hétvégét a feleségeik és gyerekeik társaságában, méghozzá az edzőjük tóparti házában, ahol régen a győzelmüket is ünnepelték. A korosodó apákban felélednek a régi emlékek, beindul a bulizás, egymás ugratása. Bár elszálltak felettük az évek, valójában ugyanolyan idétlen, vicces "kölykök" maradtak, akik minden őrültségben benne vannak."
Morning routine for school2013.08.16. 11:31, Celeste
Két napja jött az ötlet, hogy készíthetnék egy videót, amiben megmutatom, hogy hogyan szoktam elkészülni reggelente iskolaidőben. A lejjebb látható videóban egy haj, smink és ruha ötletet láttok, amit én is szívesen hordanék az iskolába. Néha sikerült érdekes fejeket vágnom, de ettől tekintsetek el! :D
Film kihívás - 3. nap2013.08.15. 22:19, Celeste
Az első mese/film amit láttál
Eredeti cím: The Lion King
Rendező: Roger Allers, Rob Minkoff
Kategória: amerikai rajzfilm
Megjelenés éve: 1994
Előzetes: kattints
Már nem emlékszem, hogy melyik filmet/mesét láttam először életemben, de azt tudom, hogy az Oroszlánkirályt imádtam a legjobban. Még kazettán volt meg nekünk, a végén már teljesen tönkre ment a szalag. Volt, hogy naponta háromszor megnéztem, te jó isten! Elvetemült gyerek voltam. :D
"Az Oroszlánkirály a kis Szimba életét meséli el. Az állatok királyának, Mufasának első fiúgyermekeként Szimba a trónörökös. A dzsungel állatai tisztelettel bánnak a rettegett, de igazságos király gyermekével, így Szimba életének első hónapjai gondtalanul, boldogságban telnek. De nem nézi mindenki jó szemmel a trónörökös érkezését. Szimba gonosz nagybátyja, a hiénákkal szövetkező Zordon régóta feni a fogát a király trónjára, és tudja, hogy ha a kis utód nem áll az útjában, Mufasa halála után az ő fejére kerül majd a korona. Zordon ármánykodásának köszönhetően a kis Szimba életveszélyes helyzetbe kerül: a kiszáradt folyómederben egy megvadult bivalycsorda előtt találja magát, és csak édesapja önfeláldozó bátorságának köszönhetően éli túl a helyzetet. Apja azonban már nem tud kitérni a csorda elől, és Musafát halálra tapossák...
Szimba nem maradhat többé szülőhelyén, ahol Zordon azonnal magához ragadja a hatalmat. A kis oroszlán világgá megy, útja során új, vidám és vicces barátokra lel, veszélyes és boldog kalandok várnak rá, és amikor életerős hím oroszlánná érik, elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és visszaszerzi a trónt, hogy apja szellemében ő legyen az új Oroszlánkirály!"
Ékszeresdoboz2013.08.15. 15:36, Celeste
Még pár napja ígértem, hogy készítek egy rövidebb beszámolót a kedvenc ékszereimről, de valahogy teljesen kiment a fejemből az egész. De most itt vagyok vele, tényleg csak néhánnyal a kedvemceim közül. Lássuk!
1. ékszer: Ez az órás az egyik kedvenc nyakláncom, júliusban vettem egy bolhapiacon. Ha jól emlékszem 1500 Ft volt, tehát szinte semmivel sem kevesebb, mint egy átlagos ékszerboltban. A lényeg, hogy imádom, főleg mert kicsit antikos hatása van. MEGNÉZEM
2. ékszer: Egy baj van ezzel a Párizsos gyűrűvel, mégpedig az, hogy nagy az ujjamra, de ettől eltekintve szeretem és hordom is. Kicsit már kezd lekopni a mintája, még a Sixben vettem régebben, már csak pár darab volt belőle, ez az egyik oka, hogy nagy rám. MEGNÉZEM
3. ékszer: Ez a legújabb gyűrűm. Ilyen szegecses szerű a Pimkie-ből. Természetesen festett, ezáltal gyönyörűen megfogja egy idő után az ujjamat, de azért szeretem! MEGNÉZEM
4. ékszer: Emlékszem mennyi ideig kerestem baglyos nyakláncot, és akkor egyszer csak ráleltem erre. Mondanom sem kell, egyből beleszerettem, és ez az imádat azóta is tart. Kicsit már erről is kopik a festék, elég sokat hordom. A kedvenc részem rajta pedig a szeme. MEGNÉZEM
5. ékszer: A Claire’s-ben vettem ezt a keresztes nyakláncot. Ez a másik nagy kedvencem, sok ruhámhoz megy. Eleinte keresztes gyűrűre hajtottam, de természetesen sehol nem találtam normálisat, így úgy gondoltam beérem egy nyaklánccal is. MEGNÉZEM
6. ékszer: Az első nyakláncom, amit úgy konkrétan még most is szeretek is és hordok is. 4db különböző formájú kulcs található rajta. Szintén a Six-ből származik. MEGNÉZEM
7. ékszer: Imádom ezt a madaras gyűrűmet is. Ezzel is ugyan az a probléma, mint a Pimkie-sel, miszerint igencsak megfogja az ujjamat. De ezzel együtt is szeretem. MEGNÉZEM
| |
|
|
Üdvözlő szöveg |
Üdvözöllek az oldalamon kedves idegen, te most épp Celeste világában jársz, ami voltaképp egy blog, bár rengeteg dolog megtalálható itt, legyen szó cikkekről vagy épp a szerény véleményemről különböző témákban. És, hogy én ki is vagyok?
A nevem Celeste, egy 15 éves átlagos barna hajú lány vagyok. Szeretek fotózni, weboldalt szerkeszteni és az állataimmal foglalkozni. Ha szeretnél jobban megismerni, akkor olvasásra fel!
|
|
Pletykaparti |
A cset szabályai a szokásosak, kérlek ne hírdess, ne írj mások nevében és ha lehet, kerüld a helytelen szóhasználatot, mert én sem állok neki csillogtatni a rosszabbik részét a szókincsemnek, ha bárminemű problémám van.
|
|
Szavazás |
Mivel mostanában egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy minek örülnétek, így elkészítettem ezt a szavazót. Ha van egy kis időd kérlek szavazz. Előre is köszönöm!
|
Elite részleg |
Hogy egy kicsit folytassam a régi Gportálos nosztalgiázást, ezért most van csere lehetőség is az oldalon. Jelentkezni a csetben tudsz, de kérlek ne legyen sértődés a vége, ha nem fogadom el.
Jelenleg: 6/10
|
|
Oldal információk |
Ebben a modulban találod az oldal néhány fontosabb információját ömlesztve, ahogy éppen eszembe jutott. A lap kategóriája blog, de emellett több cikk és iromány is megtalálható lesz az oldalon. És a továbbiak...
|
|
|
|
|