It's Celeste on Gportal
It’s Celeste on Gportal!

Tanácstalanság

2013.08.11. 15:32, Celeste
avagy ötlethiány..

Ígértem, hogy éjszaka még jelentkezem, de nem volt ötletem, hogy mit hozzak. Semmi érdekes nem történt velem, amiről blogolhattam volna, cikk ügyileg pedig tényleg nincs jelenleg ötletem. Holnap új hét kezdődik, lehet, hogy ismét újult erővel tölt majd fel és nem nyaggatlak titeket azzal, hogy segítetek egy kicsit. Hogy hogyan?

Készítettem egy egyszerű gportálos szavazást, mivel nem találtam olyan oldalt, ahol szép és igényes szavazót lehet létrehozni. Ha ismertek olyan oldalt és megírnátok, azt megköszönném. Na de a lényeg, légyszi kattintsatok a lejjebb található linkre és szavazzatok. Előre is köszönöm!

Itt tudsz szavazni!

Frissítés: Találtam végül egy megfelelően kinéző szavazót, amit az oldalsó sávban megtaláltok. Szavazhattok ott is és a gportálos rendszerben is, az eredményt majd összefésülöm.

Mindennapi rutin - Hajápolás

2013.08.10. 18:40, Celeste

Ma sikerült negyed kettőig aludnom,így most tök furcsa, hogy már lassan hét óra lesz. Éjszaka még jövök egy bejegyzéssel, addig is itt egy lista, hogy én miket használok a hajam ápolására, szépítésére. Bár a címet a mindennapi rutin kategóriába soroltam, nyilván nem nap, mint nap használom ezeket a termékeket.

1. termék: Samponból én két félét használok, egyrészt a WU2-t, másrészt pedig Head&Shoulders-től a citrus fresh illatút. A WU2 ha jól tudom ilyen gyógy samponféleség, normál és zsíros hajra. Régebben használtam sokszor, mikor ricinusolajaztam a hajam, mivel ez nem szűnteti meg a hatását és könnyebb is kimosni tőle az olajat. A másik sampont szoktam általában használni, mivel jó az illata. Egyébként korpásodás ellen van, amire nekem nincs szükségem, de már megszokásból ezt használom.

2. termék: Balzsamot szintén minden hajmosáskor használok. A Balea Oil Repair balzsam nekem tökéletes, mivel könnyen kifésülhetővé és puhává teszi a hajam. Nem utolsó sorban pedig kevésbé száraz tőle, mint ha nem használnám.

3. termék: Szintén a Balea Oil Repair-től használom a hajvég ápolót. Amit hajmosás után, vizes hajvégre kell felkenni. Ettől kevésbé lesz töredezett és szintén puhítja és szépíti a hajat. Lehet naponta is használni, bár én csak kétnaponta mosok hajat.

4. termék: És megint csak egy Balea termék, ami egy hővédő spray. Még nem tudom megmondani, hogy jól használ-e vagy sem, mivel csak tegnap vettem, így nem volt alkalmam eddig kipróbálni.

5. termék: Nem tudom, mennyire tartozik ide, de azért megemlítem itt a hajvasalómat is. Ez egy Remington márkájú hajvasaló, amit szeretek is meg nem is. 230C°-on szoktam vasalni a hajam, ez a legmagasabb fokozat, viszont elég sok idő még bemelegszik. De már megszoktam, úgyhogy végül is szeretem.

6. termék: És végül a hajgöndörítőmről is írok pár szót. Szintén Remington márkájú, szerencsére gyorsan bemelegszik, így nem kell sokat várni rá. Kis cuki lila színű, és járt hozzá egy fésű is. Belerázódás után könnyű használni is.

Autumn outfit ideas

2013.08.09. 14:22, Celeste

Mivel írtátok páran, hogy tetszettek a ruhaösszeállítások, ezért felbátorodván készítettem még 3 darabot. Ezúttal igyekeztem jobban az őszre összpontosítani, így a háromból kettő hosszúnadrágos verzió lett. Az első egy átlagosabb napra ideális, mikor nem szeretnék kitűnni a tömegből. A másik két öltözék egy kicsit különlegesebbre sikeredett. Hogy tetszenek?

1. szett: póló - New Yorker, nadrág - Terranova, cipő - Converse, kiegészítő - kulcsos nyaklánc a Six-ből
2. szett: trikó - H&M, blézer - New Yorker, nadrág - New Yorker, cipő - Humanic, kiegészítő - keresztes nyaklánc a Claire's-ből
3. szett: trikó - H&M, nadrág - New Yorker, cipő - New Yorker

25 tény rólam

2013.08.09. 13:12, Celeste

Jobb híján, most 25 érdekességet, tényt írtam le magamról. Délután, még jelentkezem egy cikkel, amiben leírom, hogy milyen termékeket használok a hajamra. Addig is itt van ez a lista.

  1. A valódi nevem Roberta, amit utálok.
  2. Soha nem ittam még kávét, mert már a szagától is rosszul vagyok.
  3. Imádok ruhát meg mindenféle kiegészítőt vásárolni.
  4. Félek a pókoktól, a bogaraktól meg undorodom.
  5. Simogattam már kígyót, sőt még a nyakamban is volt már.
  6. Vágyam, hogy egyszer fotós legyek, meg persze egy Canon EOS 550d.
  7. Fehér Sony Xperia sola telefonom van, amit utálok, de legalább okos telefon.
  8. Imádom a forrócsokit.
  9. 172 cm magas vagyok.
  10. Alig nézek TV-t, a filmeket inkább neten nézem meg.
  11. A tankönyveimben mindig kipingálom a képeket, meg rajzolgatok beléjük.
  12. Igen csak nagy problémám, hogy mindenhez negatívan állok hozzá.
  13. Interneten el tudok beszélgetni bárkivel, de a való életben elég nehezen nyílok meg.
  14. A természetes hajam hullámos, de általában ha kibontott hajjal megyek valahová, akkor kivasalom.
  15. Évközben szeretek egyedül lenni otthon, nyáron annyira nem.
  16. Eddig 2x voltam vidámparkban, de megfogadtam, hogy soha többet nem megyek! (Tériszonyos vagyok, tehát nem nekem való hely.)
  17. Mind a két vidámparki látogatásomon ültem a hullámvasúton, na ez a másik, amit soha többet… azt hittem meghalok mire végig ért. :D
  18. Nagyon sokat hallgatok zenét.
  19. Szókimondó vagyok, tehát bárkinek megmondom a véleményem, ha valami nem tetszik.
  20. Van egy Folti nevű, 8 éves kutyám és remélhetőleg lesz cicám is.
  21. Kedvenc kutyafajtám a border collie.
  22. Kedvenc boltjaim a New Yorker, a H&M és a Terranova.
  23. Szeretem a körömlakkokat meg a kiegészítőket.
  24. Kb. 9 pár cipőm van, amit hordok.
  25. Lehetnék nagyon jó tanuló is, ha a tanagyagot 10-15 percre képes lennék elővenni. Az a baj, hogy én hihetetlenül lusta vagyok ehhez.

Egy sikeres délután

2013.08.08. 19:14, Celeste

Mivel délután már teljesen jól voltam, ezért ismét megpróbálkoztam a vásárlással. Ezúttal sikerrel záródott a küldetés. Először a DM-be mentem be, mert már régóta szerettem volna hővédőt nézni a hajamhoz, találtam is (599 Ft). Ezen kívűl vettem egy barnás szemhéjpúdert is (649 Ft), le volt akciózva, így teljesen megérte.

Az iskolakezdési kupont én csak a New Yorkerben tudtam hasznosítani, így hát oda is betértem. Az első dolog, amin délelőtt még megakadt a szemem, az egy rózsaszín blézer (2990 Ft) volt. Szerencsére még délután is ott volt, így mostmár sajátomnak mondhatom. Miután jobban körülnéztem a kiegészítőknél, megláttam a számomra ideális iskolatáskát (3990 Ft), amibe rögtön beleszerettem. Hoztam róluk képeket, kicsit narancssárgásak, mert már ment le a nap, amikor fotóztam őket. Kattintsatok a nagyobb méretért!

   

 

Üdvözlő szöveg

Üdvözöllek az oldalamon kedves idegen, te most épp Celeste világában jársz, ami voltaképp egy blog, bár rengeteg dolog megtalálható itt, legyen szó cikkekről vagy épp a szerény véleményemről különböző témákban. És, hogy én ki is vagyok?

A nevem Celeste, egy 15 éves átlagos barna hajú lány vagyok. Szeretek fotózni, weboldalt szerkeszteni és az állataimmal foglalkozni. Ha szeretnél jobban megismerni, akkor olvasásra fel!

 
Kívánságlista

Azoknak az elemeknek a listája, amiket szeretnék megvenni, vagy ahová el kell mennem. Sorrend nincs, csak úgy összevissza írkáltam.

 táska iskolakezdésre
 vízálló szemhéjtus
 fekete Vans cipő
 hangszórót szerezni
 hővédő hajra
 gólyatábor (08.28. - 31.)
 szívecskés napszemüveg
 kiscica a mamámtól :3
 iskola előtti bevásárlás
 megnézni a Gru 2-t
 tanévnyitó (09.02.)
 száraz sampon
 motoros csizma

 
Pletykaparti

A cset szabályai a szokásosak, kérlek ne hírdess, ne írj mások nevében és ha lehet, kerüld a helytelen szóhasználatot, mert én sem állok neki csillogtatni a rosszabbik részét a szókincsemnek, ha bárminemű problémám van.

 
Szavazás

Mivel mostanában egy kicsit bizonytalan vagyok, hogy minek örülnétek, így elkészítettem ezt a szavazót. Ha van egy kis időd kérlek szavazz. Előre is köszönöm!

Elite részleg

Hogy egy kicsit folytassam a régi Gportálos nosztalgiázást, ezért most van csere lehetőség is az oldalon. Jelentkezni a csetben tudsz, de kérlek ne legyen sértődés a vége, ha nem fogadom el.
Jelenleg: 6/10

 
Oldal információk

Ebben a modulban találod az oldal néhány fontosabb információját ömlesztve, ahogy éppen eszembe jutott. A lap kategóriája blog, de emellett több cikk és iromány is megtalálható lesz az oldalon. És a továbbiak...

 

 

 


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77